Üdvözöl a BPM Gyöngyös!

2010.őszén indul a BPM tehetségkutató dj verseny 3. alkalommal

 

Jelentkezz augusztusig!

 

Helyszínek: Gyöngyös, Eger, Pásztó, Jászberény, Hatvan, Tarnaméra

 

 

 

Az I. BPM verseny zsűrije és véleményük: 

 


Image 

Egy tehetségkutató verseny nagyon fontos nemcsak a dj szakmában hanem
más előadói művész tevékenységeknél, régen Ki Mit Tud-nak hívtuk és
nem a lemezlovasokról szólt, mert ugye akkor még ez a szakma nem
nagyon volt jelen vagy csak nagyon gyerekcipőben létezett. Ma már több
hasonló megmérettetésről hallunk / Megasztár, Megatánc/. Mindenképpen jó
ötlet
hogy a fiatal "zenész" palánták, valamint lemezlovas "tanoncok" szakmai
tudását is egy
verseny keretein belül összemérhetjük. Ezek a versenyek mindig rávilágítanak
a szakmai
kulisszatitkokra, a fiatal tehetségek közelebb kerülhetnek egymáshoz,
tapasztalatokat cserélhetnek. A decemberben megrendezésre kerülő gyöngyösi
verseny
kitűnő példa volt erre hiszen a környékben még nem aktív vagy már aktív dj-k
előszőr
vehettek részt egy olyan versenyen ahol kivétel nélkül mindenki
szakmai tapasztalatokkal, a jobban teljesítők pedig díjakkal, sikerekkel
mehettek haza.

Reméljem hogy ez a verseny hagyományteremtő lesz vagy kinövi magát
egy sokkal nagyobb volumenű, még több résztvevős versennyé!
Örülök hogy részt vehettem a zsűriben!
Dj Kincses

 


Image 

Jó látni, hogy mennyi új,fiatal dj van. Persze, lányok is vannak köztük, ez külön öröm! A verseny is bizonyította, hogy milyen sokat változik évről-évre ez a szakma. Persze itt kellene, hogy felfedezzük az új tehetségeket (természetesen „öreg” dj-k megjelenésére is számítanánk), mert vannak! Remélem hasonló lesz a folytatása ennek a versenynek.

 

Spigi

 


 

Image 

Részemről én mindig támogattam a fiatal dj-ket. Mind klubokban, való bemutatkozásban, mind munkában. Ezért örültem és támogattam ennek a tehetségkutató versenynek is a létrejöttét. Egy ilyen összejövetelen nagyon sokat lehet tanulni a többiektől és a zsűri szakértő kritikáiból. Jó volt látni, hogy ez a találkozó  nem csak a versengésről szólt, hanem inkább egy jó buliról! Tisztelet a szervezőknek és köszönöm, hogy ott lehettem!

 

 

  a


   

Image 

Örülök, hogy ilyen lehetőséget biztosítottak a szervezők a fiatal feltörekvő tehetségek számára. Rendkívül hangulatosan teltek az elődöntők, valamint a döntő is.  Úgy gondolom, hogy a helyezetteken túl, aki itt megméretette magát, az csak nyert. Hiszen élőben nagyközönség előtt kipróbálhatta magát. Természetesen egy bizonyos mércét meg kellett ütni ahhoz, hogy továbbjusson, de természetesen sok értékes információt kapott a zsűritagoktól a későbbiekre nézve. Alapjában valamilyen szinten ezek a fiatalok egy külön egyéniséget képviseltek, és ezt próbálták többé, kevésbé áthozni abban a kevés 15percben, amit lehetőségként kaptak, hogy meggyőzzenek bennünket arról, hogy valójában Ők mit is tudnak.

Összességében egy színvonalas verseny volt, jó arcokkal, és továbbiakra mindazoknak, akik még fontolgatják, vagy akik már eldöntötték, hogy indulnak a következő megmeredtetésen, azt üzenem hajrá! 

 

 

 

a

 

a